Átadták az idei MAKÚSZ díjakat

<i>Forrás: makusz.hu</i>

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége évzáró tanulmányi napját 2008. december 6-án, szombaton tartotta a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia dísztermében. Ennek keretében Szikora József elnök és Gebauer Szabolcs főtitkár átadta a szövetség három évvel ezelőtt alapított díjait, a Sinkó Ferenc-díjat, Nívó díjat a Hiteles tájékoztatásért és az Örökös tagsággal járó oklevelet. A szövetség az ígéretes pályakezdőknek járó Sinkó Ferenc-díjat Diós Judit szerkesztőnek adományozta, aki a Magyar Rádió Krónika című hírműsorának munkatársa. A szövetség Nívó díjat a Hiteles tájékoztatásért Rochlitz Bernadett, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának sajtóreferense és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Jel című folyóiratának főszerkesztője kapta. A szövetség Örökös tagjai közé választotta Kormos Gyula címzetes apátot, plébánost a MAKÚSZ Plébániai és kisközösségi lapok csoportjának alapítóját és vezetőjét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!