kdnp.hu
Forrás: MTI
Átírták az alaptörvénynek az Alkotmánybíróság (Ab) honlapján elérhető szövegét a magukat az Anonymous csoporthoz tartozónak nevező hackerek. Az Ab sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta, a dokumentumot azóta eltávolították az oldalról, és igyekeznek minél előbb újra közzétenni a helyes szöveget.
Sereg András közölte: délben értesültek arról, hogy hackertámadás érte a testület honlapján az alaptörvény szövegét. Jelenleg úgy látják, hogy az oldal többi tartalma rendben van. Hozzátette, ha kell, megteszik a szükséges lépéseket a történtek miatt.
Az Index hírportál vasárnap kora délután közölte, hogy hackerek több bekezdéssel kiegészítették az alaptörvény Nemzeti hitvallását és az utána következő fejezeteket az Ab honlapján. Beleírták például a szövegbe, hogy az informatikában dolgozók 32 évesen a fizetésük 150 százalékával nyugdíjba mehetnek, továbbá azt is, hogy az Anonymous és más önszerveződő informatikai csoportok, egyének kötelezhetők arra, hogy az országot érő külső és belső fenyegetések ellen fellépjenek.
Az Anonymous a közelmúltban itthon meghekkelte az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség honlapját, de az elmúlt hónapokban világszerte számos internetes támadást hajtott végre, és egyre inkább ismert biztonsági cégek, bűnüldöző és egyéb kormányzati szervek ellen összpontosítja kalózakcióit. A csoport januárban több órára megbénította az amerikai igazságügyi minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) portálját, és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) honlapja elleni támadás elkövetőjeként is jelentkezett. Az Interpolnak szerdán sikerült letartóztatnia a hackercsoport 25 tagját Európában és Dél-Amerikában.