Forrás: magyarhirlap.hu
Tárgyi tévedések és az alaptörvény rosszhiszemű értelmezése alapján ítélte el az Európai Parlament (EP) az új alaptörvényt – vélekedett Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) igazságügyi államtitkára. Az EP múlt keddi, strasbourgi plenáris ülésén szavazta meg az állásfoglalást, jórészt a Velencei Bizottság véleményére alapozva. „Semmilyen jelentősége nincs annak, hogy az Európai Parlament képviselői milyen határozatot fogadnak el a magyar alaptörvényről, ez jottányit sem befolyásolja a magyar parlamenti képviselők munkáját” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután az EP, baloldali többséggel, meghozta határozatát. A kormányfő ezt arra is alapozta, hogy maga a dokumentum is kimondta: az alkotmány elfogadása tagállami hatáskör.
Répássy Róbert minderről azt mondta, a bírálók úgy fogalmazták meg kritikáikat, hogy nem ismerik a magyar jogrendszert. Az államtitkár erre több példát is felhozott. Kiemelte, hogy az EP a korábbi, a státustörvény elfogadásakor kialakított szlovák álláspontot vette át az alaptörvényben foglalt határon túli magyarokért vállalt felelősség kérdésében. „Az EP-nek nem tűnt fel, hogy ez a még most hatályos alkotmányunkban is szerepel, így tehát úgy vettek fel minket az Európai Unióba, hogy nem feleltünk meg a követelményeiknek” – mondta Répássy. Emlékeztetett, a szlovákok annak idején – ahogy most az EP az alkotmánnyal – a státustörvény extraterritoriális jellegét kifogásolták. A valósággal ellentétben szerintük ugyanis Magyarország ezzel a határain túl terjeszkedő törvényt fogadott el. „Csakhogy ez akkor sem így volt – folytatta Répássy –, hiszen az a státustörvényben garantált kedvezményeket a határon túli magyarok Magyarországon vehették igénybe. A kettős állampolgárság természetesen jogokat ad az azt igénybe vevőknek, olyanokat, amelyeket Magyarországon lehet gyakorolni.” A politikus hangsúlyozta, számos európai országban létezik a kettős állampolgárság intézménye, ugyanazokkal a jogkörökkel, mint nálunk.
A teljes cikk itt olvasható.