Forrás: MTI
Fidesz országgyűlési frakcióvezetője szerint az alaptörvény módosításával gyakorlatilag az Alkotmánybíróság (Ab) kéréseit hajtja végre a parlament, a döntést pedig kellően meggondolták.
Rogán Antal sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: az alaptörvény módosításával négy héten át foglalkozott az Országgyűlés, és nem áll szándékukban zárószavazás előtt módosító javaslatot benyújtani az indítványhoz.
Jelezte: gyakorlatilag az Ab kéréseit hagyják végre, a híresztelésekkel ellentétben pedig nem szűkül, hanem bővül a testület jogköre. A módosítás sok kérdésre ad megoldást – tette hozzá, példaként említve, hogy az egyházak elismerésével kapcsolatos parlamenti döntéssel szembeni jogorvoslat lehetőségét.
Az uniós aggályokkal összefüggésben Rogán Antal hangsúlyozta: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes minden konkrét felvetésre részletes tájékoztatást adott az Európai Bizottságnak és az Európa Tanácsnak. Kijelentette ugyanakkor, hogy a "nyomásgyakorlás politikáját" nem tudja elfogadni, elképzelhetetlennek tartja, hogy a szuverén magyar parlamentnek kívülről, külföldről mondják meg, mit kell tennie.
Az alaptörvény módosítása elleni tüntetésről azt mondta: a megmozdulást „ugyanaz a Bajnai-gárda szervezi”, amelyik csütörtökön már bemutatkozott a Fidesz székházánál.
Csütörtökön tüntetők hatoltak be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakozva.