Forrás: MTI
Átadta az Országgyűlésnek 2014. második félévi ellenőrzési tervét az Állami Számvevőszék. A dokumentumban szerepel egyebek mellett a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Orvosi Kamara, a Diákhitel Központ Zrt., és az Országos Betétbiztosítási Alap ellenőrzése. Folyamatban van a felsőoktatási intézmények, valamint a kampánypénzek felhasználásának ellenőrzése. Az ÁSZ a következő időszakban is kiemelten fókuszál azokra a területekre és intézményekre, amelyek szerepet játszanak az államháztartási hiány, illetve az adósságmutató alakulásában.
Az ÁSZ 2014 második félévében folytatja a zárszámadási ellenőrzésre ráépülő „egyablakos”ellenőrzéseit. Ennek keretében kerül sor a többi közt a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeti hálózatának átalakításával, valamint az európai uniós támogatások felhasználásával kapcsolatos ellenőrzésekre. Utóbbi ellenőrzés kiterjed a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi tevékenységének értékelésére is.
Törvényi kötelezettség alapján ellenőrzi az ÁSZ a kampánypénzek felhasználását, a 2014. évi választásokra fordított pénzeszközök felhasználását, valamint véleményezi Magyarország 2015. évi költségvetését. 2014-ben is sor kerül a Magyar Nemzeti Bank működésének ellenőrzésére, valamint folyamatban van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt érintő ellenőrzés is.
Folytatódnak az úgynevezett témacsoportos ellenőrzések. Ezek elsősorban az önkormányzatokat, önkormányzati többségi tulajdonban álló gazdasági társaságokat, illetve a központi alrendszer intézményeit és az állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezeteket érintik majd.
Az ÁSZ közleménye szerint folytatják az állami és egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények ellenőrzését, amelynek keretében az összes egyetemet és főiskolát ellenőrzik, lehetőséget teremtve az átfogó ágazati értékelésre.