Forrás: MTI
Az egészségügyi rendszer átalakításának következő lépése a fejlesztés lesz – mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában annak kapcsán, hogy július elsejétől új struktúra szerint működik a magyar egészségügy.
Az új struktúráról, az új beutalási rendről és a kezdeti időszak legfontosabb tudnivalóiról az államtitkárság előző nap küldött részletes tájékoztatást a háziorvosoknak. Mint leszögezték: „ellátó intézmény sehol sem szűnik meg".
Szócska Miklós kifejtette: figyelni fogják a „betegutakat", követni fogják, hogy a háziorvosok hová küldik szívesen betegeiket, számukra hol remélnek gyógyulást. Ezeket a helyeket „személyzetileg, és anyagilag" megerősítik majd – tette hozzá. Az államtitkár leszögezte: július elseje után nem történhet meg, hogy bárki ellátatlanul maradjon.
Az államtitkár arra is kitért, hogy jelenleg két nyitott uniós pályázat – emberi erőforrás fejlesztési és foglalkoztatási – is segíti, hogy a rendszerben dolgozók közül senki ne kerüljön utcára. Szócska Miklós viszont megjegyezte: ő nem írhatja meg a kórházvezetők helyett a pályázatokat, az igazgatók felelőssége úgy megszervezni az ellátást és tájékoztatni, vezetni az átmeneti időszakban orvosaikat és ápolóikat, hogy ne legyen fennakadás. Az államtitkárság koordinálja ezt a munkát – tette hozzá Szócska Miklós.
Arra a kérdésre, hogy van-e elegendő forrás a bérfejlesztésre, Szócska Miklós úgy reagált: a bérrendezésről jogszabályok rendelkeznek, így annak megvan a fedezete.