Forrás: MTI
A májusi európai parlamenti (EP) választás után meghozott intézkedések komoly támadásnak vannak kitéve, ezért a megvédésükről is szól ez az önkormányzati választás – mondta Szájer József néppárti EP-képviselő Lajosmizsén.
A politikus, aki a Fidesznek az október 12-i választást megelőző országjárása során érkezett a városba, hangsúlyozta: a voksolás arra is alkalmas a helyi politikusok megválasztásán túl, hogy országosan is azt az irányt erősítse meg, amely az elmúlt négy esztendőben kibontakozott, és azóta is folyamatosan támadás alatt áll.
Az európai parlamenti képviselő szavai szerint „mind Európában, mind Magyarországon nagyon sok az ellenérdekelt”, ezért komoly nyomás éri a magyar kormányt a bankok elszámoltatása és az újabb rezsicsökkentés miatt.
A Fidesz-KDNP szövetségnek fontos, hogy a választópolgárok ezen a választáson is támogassák a jelöltjeiket, támogassák azokat, akik a kormány politikájával összhangban irányítják a településüket. Az elkövetkezendő években ez az együttműködés határozza meg az ország fejlesztését – mondta, hozzátéve, „az a jó (...) ha egy irányba megyünk”.