Forrás: MTI
A rászoruló családokat segíti az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) munkatársai által összegyűjtött adomány, amelyet Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adott át hétfőn Lehel Lászlónak, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójának.
Több mint három mikrobusznyi adomány, ruhaneműk, játékok, könyvek, tartós élelmiszerek és tisztítószerek, valamint 310 ezer forintnyi készpénz és Erzsébet utalvány gyűlt össze az elmúlt két hétben – mondta el Soltész Miklós az adományok átadásán. Az államtitkár hangsúlyozta: a jótékonysági akció célja, hogy a közszférában dolgozók is részt vállaljanak a segítségnyújtásban, amellyel szebbé, könnyebbé lehet tenni a karácsonyt a hátrányos helyzetű családoknak.
Lehel László kiemelte, hogy az adományt 14 magyarországi krízisotthonban használják fel, amelyekben nehéz sorsú családok élnek.
Az Emmi dolgozói a hátrányos helyzetű családok számára öt minisztériumi épület átadópontjain gyűjtötték a munkatársak ajándékait, és ide juttatták el adományaikat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) dolgozói is. Az ajándékok átvételében, válogatásában, csomagolásában a minisztérium munkatársain kívül segítséget nyújtottak az akcióhoz csatlakozott civil szervezetek önkéntesei, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), a Pest Megyei Önkéntes Centrum és a Budapesti Esélyek Háza is.