Forrás: MTI
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemcsak nem értett egyet a bankadóval, a magán-nyugdíjpénztári rendszer reformjával és a krízisadóval, de mindent megtett nyíltan és a kulisszák mögött azért, hogy a magyar kormány ne hozza meg az ezekről szóló döntéseket, illetve vonja vissza azokat – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn a parlament gazdasági és informatikai bizottságának ülésén. Úgy fogalmazott: „egy dicséretre 20-25 víz alatti rúgás jut”, minden hasonló jellegű magyar döntést „megpróbáltak megtorpedózni és visszafordítani, meggátolni a fertőzést, hiszen mindig azt mondták, hogy ha ti bankadót vezettek be, mindenki be fogja vezetni, tizenketten bevezették, ha ti a nyugdíjpénztárt megreformáljátok, mindenki utánatok megy”. A szervezet egy-egy kedvező véleménye Magyarországról annak köszönhető, hogy belátta, az ország nem jelent olyan jellegű kockázatot, mint Görögország, Portugália, Írország, Spanyolország vagy Olaszország.