Forrás: MTI
A Fidesz arra szólítja fel az MSZP-t, hagyja abba a hazudozást és a riogatást gázügyben.
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese i sajtótájékoztatóján arról beszélt: pártja követeli, hogy „a fideszes haverok” azonnal vonuljanak ki a gázüzletágból, és a 2010-es szintre pótolják vissza a magyarországi tározókban lévő gáz mennyiségét.
Válaszában a Fidesz sajtóirodája hangsúlyozza: Magyarország gázellátása jelenleg biztonságban van, ezt a szocialisták is tudják, mégis hazudnak, a közvélemény megtévesztésével és riogatással akarnak hangulatot kelteni.
Az ország felkészült arra a helyzetre is, ha az orosz, illetve ukrán fél nem teljesítené a gázszállításra vonatkozó szerződéses kötelezettségét. Az alternatív szállítási útvonalak, a hazai termelés és a - kormány döntésének köszönhetően immár - állami kézben lévő hazai földgáztározókban tárolt gáz egyaránt garantálja a zavartalan gázellátást – írta a Fidesz.
Emlékeztetnek arra, hogy mindez nem így volt a szocialisták kormányzása alatt, amikor e nemzetstratégiai vagyont is külföldiek kezére játszották át, veszélyeztetve ezzel az ország gázellátását.