Az MSZP-kormány segítette a csaló brókereket

kdnp.hu - MTI

A Fidesz szerint az szocialista-kormány segítette a csaló brókereket. A nagyobbik kormánypárt így reagált csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében Szakács László (MSZP) nyilatkozatára, aki arra szólított fel: az ügyészség keresse meg, hol van a Quaestor-vagyon, készítsen olyan vádiratot, ami alapján le lehet folytatni a büntetőeljárást, a kormány pedig gondoskodjon a károsultak valódi kártalanításáról

A Fidesz szerint ugyanazok a szocialisták, akik ma kétszínűen a brókercsalások miatt tüntetnek, kormányzásuk alatt eltűrték és segítették az évtizedes pénzügyi korrupciót, annyira fellazították a brókercégekre vonatkozó szabályokat, hogy a csaló brókerek éveken át zavartalanul csaphatták be az embereket.

"A szocialisták most is becsapják a károsultakat, miközben mindvégig a csaló brókerek és a bankok oldalán állnak" - fogalmaztak, majd kitértek arra, hogy a polgári kormány lezárta az évtizedes pénzügyi korrupciót, rendet tett a brókerpiacon és kártalanítja a brókercsalások áldozatait, szemben a szocialistákkal, akik soha senkit nem kártalanítottak, a Baumag és a Hajdú-Bét-ügy áldozatait is cserbenhagyták.

Emlékeztettek: a Quaestor-károsultak mielőbbi kártalanítása érdekében a parlament már tavaly nyáron elfogadta a kártalanítási törvényt, amit az Alkotmánybíróság novemberi döntése miatt később módosítani kellett. A károsultak annyi kárpótlást tudtak kapni, amennyit az Alkotmánybíróság megengedett - fogalmaztak. A Fidesz szerint az Ab döntése miatt általános kártalanítás helyett egyedi elszámolást kell végrehajtani, a kártérítés összegét a korábbi hozamokkal, kamatokkal csökkenteni kell és a károsultak egy részének önrészt is kell vállalnia. A Kárrendezési Alap a törvény által meghatározott módon és ütemben végzi a kártalanítást - olvasható a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!