Az MSZP SZDSZ-t akar csinálni LMP-ből

Forrás: MTI

Az MSZP a második fordulóban számít az LMP-sek, az MDF-esek és az otthon maradottak szavazataira is. Lendvai Ildikó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az LMP-vel kapcsolatban minden gesztusra és minden megoldásra nyitottak. A pártelnök kérdésre válaszolva azt mondta: ebben a visszalépés lehetősége is benne van.

Az LMP részéről elhangzott nyilatkozatok ellenére úgy vélekedett: vezetőiknek és szavazóiknak végig kellene gondolniuk, hogy nyolc körzeten múlik az egyik oldal túlhatalma, miközben az LMP már biztonságos arányban benn van a parlamentben, jelöltjeik pedig többnyire a harmadik helyen állnak.

Lendvai beszámolt arról is: nyílt levelet juttatnak el azoknak a fideszes képviselőknek, akiknél az első körben eldőlt a mandátum sorsa. Ebben egyebek között azt kérik, hogy a politikus tegye nyilvánossá a programját, és azt alakítsa úgy, hogy a választókörzetben élő minden ember érdekét szolgálja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!