Az önkormányzatok kétharmada megszünteti a cafetériát

Forrás: hirszerzo.hu

A béren kívüli juttatások kedvezményes, 25 százalékkal adózó elemeit a munkáltatók több mint kétharmada meghagyja, de nem növeli a költségkeretet, a dolgozók nettó juttatása pedig az adó összegével csökken idén – derül ki a Sodexo Pass cafetériával rendelkező cégek körében végzett felméréséből. A vállalkozások többsége, ha eddig 100 ezer forint értékben adott melegétkezési utalványt, ebből már csak nettó 80 ezer forintnyi juttatást ad a dolgozóknak, 20 ezret pedig az államnak fizet be. A cégeknek csak 16 százaléka tartja meg vagy növeli a juttatások nettó értékét.

Az állami és a magán szektor béren kívüli juttatási stratégiában enyhe eltérést találtunk: az állami intézmények 79 százaléka, a magáncégek 72 százaléka döntött úgy, hogy 2010-ben nem változtat a béren kívüli juttatásokra szánt összegen és az adókülönbözetet a foglalkoztatottak juttatásának nettóértékéből vágja le. Az önkormányzatok többsége viszont megszüntette a cafetéria-keretet alkalmazottai körében és csak a köztisztviselői státuszban levő dolgozók kapják meg a törvény által előírt cafetéria-keretet – közölte a Hírszerzővel Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!