Az otthonteremtési program teljesen kiszámítható

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a liberálisok már megint nem a családok oldalán állnak és ugyanúgy támadják az otthonteremtési programot, ahogy kormányzásuk alatt tették.

A nagyobbik kormánypárt kedden közleményben reagált a Magyar Liberális Párt ügyvivőjének nyilatkozatára. Bősz Anett ebben követhetetlennek és kiszámíthatatlannak tartotta a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatását.

A Fidesz közölte: a liberálisok ugyanúgy támadják az otthonteremtési programot, ahogy kormányzásuk alatt tették, amikor végül a szocialistákkal együtt meg is szüntették az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési kedvezményeket „és a kockázatos devizahiteleket kínáló bankok karjaira lökték a magyar családokat".

Nyomatékosították: az otthonteremtési program teljesen kiszámítható, mert amíg a Fidesz kormányoz, csok is lesz, „egyedül a balliberálisok jelentenek rá fenyegetést". Hozzátették, a program mindenkinek olcsóbbá teszi az otthonteremtést, aki bérből és munkából él: a közfoglalkoztatottaknak, a minimálbéreseknek éppúgy, mint a még gyermektelen fiatal házasoknak, a gyermeküket egyedül nevelőknek, az örökbefogadóknak, az egy-, a két-, a három- vagy többgyermekes családoknak.

A kedvezményre jogosultak mindazok, akik új lakást, házat építenek vagy vásárolnak, és akik használt lakást vásárolnak, bővítenek – tette hozzá a nagyobbik kormánypárt. 

A csok rendszere nem változott, a kormány legutóbbi ülésén további könnyítésekről döntött, amelyeknek köszönhetően még többen tudnak élni a támogatással. Emlékeztetnek: könnyítés például, hogy azok az egy- és kétgyermekes családok is igénybe vehetik az új lakásra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezményt, akiknek már van lakástulajdonuk. Szintén könnyítés, hogy eltörlik a 30 millió forintos értékhatárt az államilag támogatott hitel esetében és a nem teljes körűen közművesített térségek lakói is igényelhetnek támogatást.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!