Forrás: MTI
Az elemzők várakozását alaposan túlszárnyalva, 3,2 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte első gyorsbecslése alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) reakciójában kiemelte: Magyarország gazdasági teljesítménye alapján ezúttal is az Európai Unió éllovasai közé fog tartozni.
Az idén az első negyedévben a nyers adatok szerint 3,7 százalékkal, a másodikban nyolcéves rekordot mutatva, 3,9 százalékkal emelkedett a GDP az előző év azonos időszakához képest, a harmadik negyedévben sorozatban már hatodik negyedéve mutatott éves összevetésű növekedést.