Az uniós polgárok belső szabadsága sérülhet

Forrás: MTI

Ha az Európai Unió külső határainak védelme nem áll helyre, akkor az uniós polgárok belső szabadsága fog sérülni – fogalmazott Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán.

Azt mondta, ellenőrzés nélkül nem lehet eldönteni, ki a menekült és ki a gazdasági bevándorló, ezért van szükség újra a határellenőrzésre.

A migránsok ellátását és a rendőrség munkáját ért kritikákkal kapcsolatban úgy fogalmazott, már a „kukoricásban” elkezdenek gondoskodni az érkezőkről, a rendőrség pedig kilenc hónapja folytat „heroikus” küzdelmet, így a munkájukat kritizálni elfogadhatatlan és méltatlan.

A kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának nyilatkozva kiemelte, egyértelművé vált, hogy nem lehet belülről megvédeni a schengeni rendszert, ezért az európai államoknak minden segítséget meg kell adniuk az unió külső határait képező frontországoknak. Ez a szolidaritás megfelelő formája, nem a kvótarendszer, az ugyanis "értelmetlen és betarthatatlan – hangsúlyozta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!