Bajnai hivatlanul is részt vesz a páneurópai pikniken

Forrás: MTI, Magyar Nemzet, mno.hu

Bajnai tiszteletben tartja a program civil jellegét, és ott lesz Sopronban. Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, minden követ megmozgattak azért, hogy Bajnai ott lehessen a páneurópai pikniken. Ez főleg akkor lett nagyon fontos a kormánynak, amikor kiderült, ott lesz Angela Merkel is.  

Bajnai Gordon miniszterelnök augusztus 19-én ellátogat a Sopronban tartandó páneurópai piknikre – tájékoztatott Budai Bernadett kormányszóvivő, hozzátéve: a kormányfő teljes mértékben tiszteletben tartja a program civil jellegét. A jövő szerdán tartandó rendezvény délutánján Bajnai Gordon kétoldalú munkamegbeszélést folytat Angela Merkel német kancellárral; az esti koncerten a miniszterelnök pedig magánemberként vesz részt a kancellár asszony és Sólyom László köztársasági elnök társaságában..

A Magyar Nemzet mai számában az jelent meg, hogy a megemlékezés szervezői az ünnepségektől kifejezetten távol szeretnék tartani az aktuálpolitikát, ezért kifejezésre juttatták: „nem kívánják hivatalos meghívottként üdvözölni Bajnai Gordont”. A kormányfő igyekezete nem az eseménynek szól, hiszen akkor már korábban is jelezhette volna részvételi szándékát – hívta fel a figyelmet cikkünk. „Az egy hét múlva rendezendő esemény azok után lett fontos a kormánynak, hogy kiderült: elfogadta a szervezők meghívását Angela Merkel, aki hangsúlyozottan magánemberként teszi tiszteletét a nyugati határszélen” – írta a lap. Mint emlékezetes, Gyurcsány is szeretett megjelenni „civilként” rendezvényeken.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!