Forrás: Heti Válasz, MNO
Az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjából alakuló új párt csak a kezdőlépés. Gyurcsány Ferenc valójában egy Bajnai Gordon vezette, Orbán-ellenes olajfa-szövetség összeépítésén dolgozik – derül ki a csütörtökön utcára kerülő Heti Válaszból. A lap forrásai szerint az elmúlt hetek MSZP-n belüli ütközetei már nem a szocialista párt birtoklásáról szólnak, hanem arról, hogy egy leendő olajfa-koalíció létrehozásakor a Mesterházy Attila-féle MSZP-elit vagy Gyurcsány Ferenc majdani új, szakadár pártja tud-e megkerülhetetlenebbnek tűnni. A sokak által már a 2010-es hazai választások előtt is óhajtott szövetségi rendszer 1995-ös archetípusát Romano Prodi közgazdász, az Európai Bizottság későbbi elnöke alkotta meg. A pártok és pártocskák összefogásával induló Olajfa (L’Ulivo) mozgalom a bedőlt olasz politikai felvilág baloldalának újraélesztését szolgálta, és szociálisabb karakterű volt, mint a Tony Blair-féle brit „harmadik út”.
A holnapi Heti Válaszból egyértelművé válik: Gyurcsány belátta, hogy vele nem lehet választást nyerni 2014-ben, egy magyar olajfa-koalíció – élén Bajnai Gordonnal – viszont versenyképes lehet. A két volt miniszterelnök ezért egy ideje közös stratégiát épít, melynek az a végcélja, hogy a Bajnai-ernyő alatt (ahová beférhet a meggyengített MSZP, a Schiffer András alól kihúzott LMP, az Árok Kornél–Kónya Péter-féle szolidaritási mozgalom, illetve az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport is) Gyurcsány új pártja legyen a legerősebb. A Demokratikus Koalíció vezetője ehhez maga mögött szeretné tudni az aktív (ma még MSZP-s) baloldaliak többségét. Számára tehát létkérdés, hogy ne ő tűnjön cserbenhagyónak, hanem a szocialista elnökség tessékelje ki a pártból. Ezért a továbbiakban is támadás alatt fogja tartani Mesterházyékat; most értesüléseik szerint Puch László pártigazgató gazdasági ügyeinek kiteregetésére készül.