Forrás: MTI
A Fidesz szerint teljesen hiteltelen és álságos a szocialisták minden egyes szava a határon túli magyarságról, a bukott baloldal egyetlen dolgot akar tőlük: szavazatokat – reagált a nagyobbik kormánypárt közleményben az MSZP elnökének szombati vásárosnaményi kijelentéseire.
Mesterházy Attila határon túli magyar pártok vezetőivel tartott egyeztetése után a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban arról beszélt: pártja úgy tud segíteni a határon túli magyar közösségeknek, ha nem avatkozik be a belügyeikbe, ha jószomszédi viszonyt ápol az érintett országokkal és ha jó kapcsolatot épít ki a környező országokban működő, ugyanabban a pártcsaládban tevékenykedő pártokkal.
A Fidesz reagálásában azt írta: a baloldal politikusai ma is rendszeresen a külhoni magyarok ellen próbálják uszítani a hazai közvéleményt, és ma is azt a Ron Werbert alkalmazzák a gyűlöletkampányuk irányítására, akinek segítségével 2004-ben egyszer már magyart a magyar ellen fordítottak.
A kormánypárt szerint a szocialisták most is azzal a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel készülnek szövetségre, aki a mai napig büszke rá, hogy kilenc éve a külhoni magyarok ellen uszította a fél országot, és ha rajta múlna, akkor egy tollvonással elvenné tőlük a kettős állampolgárságot.