A baloldali kormányok 600 milliárdot vontak ki az egészségügyi ágazatból

Forrás: MTI

Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnököt, a Demokratikus Koalíció (DK) mostani elnökét és a szocialistákat soha nem érdekelték sem az egészségügyi dolgozók, sem a betegellátás, csak üzletelni akartak a betegeken - reagált a Fidesz-frakció kedden László Imre DK-s politikus nyilatkozatára. A szocialisták 600 milliárdot vontak ki az ágazatból, eladósították és leépítették a kórházakat, fizetőssé akarták tenni az egészségügyet, be akarták vezetni a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, létbizonytalanságba sodorták az ápolókat és az orvosokat

A kormány ismeri az egészségügy problémáit, folyamatosan konzultál az ágazattal és mindent megtesz azért, hogy fejlessze a kórházakat, a rendelőket, megtartsa az egészségügyi dolgozókat és kiszámíthatóságot teremtsen számukra. Hozzátették, hogy idén januártól 43 ezer ápoló és 18 ezer orvos kap magasabb bért. Szintén magasabb a bére a szakvizsgázott fiatal orvosoknak, a szakorvosoknak, a rezidenseket oktató orvosoknak, és ha a polgári kormányon múlik, a béremelések ezután is folytatódnak.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!