A baloldali pártok nem tudnak új támogatókat megszólítani, az MSZP kifejezetten mélyre került

Farkas Örs politikai elemző szerint a baloldali pártok addig nem tudnak új támogatókat megszólítani, amíg azzal foglalkoznak, hogy milyen módon kerüljenek hatalomra, és nem az ország ügyeivel.

kdnp.hu – MTI

Az elemző az M1 aktuális csatornán vasárnap arról beszélt, a baloldali szereplőket mindig az aktuális közvélemény-kutatások befolyásolják: amelyik szervezetet magasabbra mérik, az elhiszi magáról, hogy bekerülhet a parlamentbe, ezért kimondja, hogy szeretne önállóan indulni, de ha csökken a támogatottsága, akkor az együttműködés felé fordul.

Hangsúlyozta: amíg a baloldali szereplők kizárólag arról beszélnek, hogy a választásokon hogyan szerepelnek, és nem arról, hogy a magyar embereknek mi lenne a jó, mit szeretnének változtatni az ország politikáján, amennyiben kormányra kerülnek, addig nem tudnak új támogatókat megszólítani.

Közölte: az év elejéhez képest nagyjából ugyanakkora a tábora a baloldalnak, azon belül osztozkodnak a pártok. Hozzátette: az MSZP „kifejezetten mélyre került", Botka László visszalépése nem segítette a megítélését, ennek mentén a DK és az LMP erősödött.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!