A baloldali pártot támogatók közül is sokan ellenzik a betelepítést

kdnp.hu
Forrás: MTI

A Nézőpont Intézet elemzője szerint annyi üzenet jelenik meg a kvótareferendumról a plakátokon a baloldali pártoktól, hogy a szavazóik nem tudnak majd eligazodni, nem tudják majd, mit kell csinálniuk.

Deák Dániel az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában azt mondta ennek egyik oka, hogy az MSZP, a DK és az Együtt külön kampányt folytat majd.

A szavazók bizonytalanságát növeli az is, hogy szerinte az MSZP kettős beszédet alkalmaz. Molnár Gyula elnök érzékelhette, hogy a baloldali pártot támogatók közül is sokan ellenzik a betelepítést, ezért egyszerre próbált meg üzenni a kvótát támogatóknak és elutasítóknak – vélekedett az elemző.

Deák Dániel szerint az MSZP ezzel a gyengeségét igyekszik palástolni, a megosztottságot és azt, hogy a saját népszavazási kezdeményezésére nem tudott megfelelő számú aláírást összegyűjteni.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!