Baloldali újságírók Hiller tanácsadói

Forrás: mno.hu

A Magyar Narancs egyik újságírója kilencmillió, egy népszabadságos kollégája hatmillió forintért adott tanácsokat az elmúlt években a Hiller István vezette Oktatási és Kulturális Minisztériumnak. Eközben az Országos Választási Bizottság SZDSZ-es delegáltjának ügyvédi irodája több mint négymillió, a tárca volt helyettes államtitkára hatmillió forintot tehetett zsebre a jó tanácsaiért – számol be a mai Magyar Nemzet.

Bársonyszékbe kerülése óta tavaly novemberig összesen 470 millió forintot fizetett ki különböző tanácsokért Hiller István oktatási és kulturális miniszter – derül ki az Országgyűlés honlapján közzétett listából. A tárcavezető a jelek szerint az idő előrehaladtával egyre tanácstalanabb lett, mert évről évre egyre több adóforintot osztott szét tanácsadói között. Míg 2006-ban huszonkétmillió forintot, 2007-ben már ennek az összegnek csaknem a hétszeresét, 144 milliót. A tomboló válság ellenére 2008-ban tovább nőtt a tanácsadók javadalmazása, a két évvel korábbi összeg nyolcszorosára, 172 millió forintra emelkedett, tavaly pedig 131 millió forint jutott a szakértőknek.

A részletek a mai Magyar Nemzetben olvashatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!