Forrás: MTI
A szocialistáknak valójában nem az államadósságért, hanem az elzárt paksi pénzcsapokért fáj a fejük – reagált a Fidesz vasárnap az MSZP-s Burány Sándor felvetésére, aki azt javasolta, halasszák el a hétfői zárószavazást a paksi hitelszerződés ügyében.
A Fidesz közleményében azt írta, „2010 előtt a paksi atomerőmű a baloldal kifizető helye volt: milliárdokat pumpálták ki Gyurcsány Ferenc, Szigetvári Viktor, Józsa István, Harangozó Tamás és mások cégeihez”.
A paksi atomerőmű fejlesztése olcsóbb energiát, munkahelyeket és gazdasági növekedést jelent; ezt a bukott baloldal is pontosan tudja, hiszen kormányzása alatt maga is támogatta az erőmű fejlesztését – tették hozzá.
Mint írták, az Országgyűlés előtt lévő államközi hitelszerződés a banki hitelekhez képest jóval kedvezőbb feltételeket, 32 év alatt 600 milliárd forint megtakarítást, a hazai vállalkozások nagyarányú bevonását és e nemzetstratégiai ágazat állami kézben tartását biztosítja.