Forrás: MTI
A bankok elszámoltatásáról szóló törvény aláírására kéri Áder János köztársasági elnököt Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője levelében.
A kormánypárti politikus a levélben – amelyet Facebook-oldalán is közzétett – azt írta: az Országgyűlés döntésével igazságot szolgáltatnak a megkárosított deviza- és forinthiteleseknek, a Kúria ítélete alapján. Szavai szerint 1 millió 300 ezer magyar család érdeke, hogy a bankok elszámoltatása ne szenvedjen késedelmet.
Rogán Antal szerint a bankok nyilvánvalóan mindent megtesznek annak érdekében, hogy az elszámoltatást lelassítsák vagy ellehetetlenítsék. Ennek legújabb eszközeként említette azt, hogy próbálnak nyomást gyakorolni az államfőre.
Kitért arra, hogy szerinte a bankok nyilvánosságra hozott érvei nem állják meg a helyüket. Álszent érvelésnek nevezte, hogy az elszámoltatás nagy terhet ró a magyar bankrendszerre, ugyanis minden visszafizetendő forintot a magyar családok zsebéből vettek ki. Az Országgyűlés a döntésével csak azt kéri a bankok tulajdonosaitól, hogy annyit adjanak vissza a magyar családoknak, amennyit a Kúria jogegységi határozata szerint tisztességtelenül előírt túlfizetés formájában fizettettek ki az elmúlt években ügyfeleikkel.
A Fidesz frakcióvezetője kiemelte: az alaptörvény az állam és a parlament kötelességévé teszi az erőfölénnyel visszaélés elleni fellépést és a fogyasztói jogok védelmét. Magyarországon a bankok számtalan olyan forint- és deviza-hitelszerződést kötöttek, amelyek a fogyasztó számára nem átláthatóak, erőfölénnyel való visszaélést jelentenek és súlyosan sértik a hitelfelvevő fogyasztók jogait – fogalmazott, hozzátéve: ezért van szükség a bankok teljes körű elszámoltatására.