Bartók Béla születésnapján a tehetségeket ünnepeljük

kdnp.hu
Forrás: MTI

Országszerte több helyszínen tartanak programokat a tehetségnap alkalmából a hétvégén és hétfőn, a rendezvényeket ünnepi hangverseny zárja. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének tájékoztatása szerint az Új Széchenyi Terv kiemelt projektjeként megvalósuló Tehetséghidak program fővárosi nyitó rendezvényén, szombaton 41 tehetséges fiatalt díjaznak, valamint kinevezik a Magyar Tehetség Nagykövete cím három új birtokosát: Benkő Vilmost, a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnökét, Danyi András rendező-operatőrt és Veiszer Alinda riporter-műsorvezetőt. A Tehetségek Szolgálatáért kitüntetést heten vehetik át.  

Az országos tehetségnap során az ország öt hátrányos helyzetű térségéből érkező százhatvan tehetséges fiatal a Tehetséglabirintusban tesztelheti magát különböző területeken, és hívhatja fel a figyelmet kiemelkedő képességeire. A rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.  

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége felhívást küldött a tehetségpontok országos hálózatának, hogy saját településükön a tehetséges gyermekek nyilvános fellépésével emlékezzenek meg az ünnepről. 

Azt javasolták, hogy nagyjából egy időben, március 25-én 13 és 15 óra között a helység egy sok ember által látogatott pontján szervezzenek rövid, meglepetésszerű fellépést, minikoncertet, zenei vagy táncbemutatót, vagy bármilyen, a fiatal tehetségek bemutatkozását lehetővé tevő eseményt.  

Az idén első ízben közzétett felhívásra csaknem hatvan helyről jelentkeztek.  

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárként 2011-ben az Európai Bizottságnál azt kezdeményezte: legyen európai tehetségnap 2012-től Bartók Béla születésnapja, március 25-e. Az államtitkár azt javasolta a következő tanévtől kezdve a tanulmányi, sport és művészeti versenyeket, seregszemléket, kiállításokat és a tehetséggondozás eredményeit felmutató különböző iskolai, kollégiumi akciókat úgy időzítsék, hogy az európai tehetségnap az ország minden pontján valóban a tehetség ünnepe legyen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!