Forrás: MTI
Vasárnap Szerbiában elnök-, köztársasági és tartományi parlamenti, valamint helyhatósági választásokat tartottak. A választásra jogosult 6,7 milió polgár 12 elnökjelöltre és 18 köztársasági parlamenti listára, valamint tartományi parlamenti és önkormányzati képviselőkre is szavazhatott.
A szavazásra jogosultak több mint fele élt szavazati jogával: 19 órai adatok szerint az általános választásokon 53,3 százalék volt a részvételi arány.
Az RTS közszolgálati televízió jelentése szerint az urnazárást néhány helyen meghosszabbították, mert sokan még sorban állnak egyes szavazóhelyiségek előtt. A televízió úgy értesült, hogy csak 22 óra után lesznek meg az első választási eredmények az elnökjelöltek és a pártok támogatottságáról.
Sajtójelentések szerint kora délelőtt tömegesebb volt érdeklődés, ami a nap második felére lecsökkent, az elemzők szerint ez a vasárnapi egyházi ünnep miatt lehetett. Szerbiában Szent György napja az egyik legfontosabb ortodox tavaszköszöntő egyházi ünnep, sokan csak röviddel a szavazóhelyiségek zárása előtt akartak voksolni.
A vasárnapi választáson eldőlt a köztársasági és önkormányzati mandátumok sorsa, az elnökválasztás és a tartományi parlamenti választás kétfordulós.