Bérharcot hirdet az orvosi kamara

Bérharcot indít a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A testület elnöksége egy héten belül dönt arról, milyen eszközökkel próbálják rábírni a kormányt, hogy az orvosi bérek 2013-ig elérjék az uniós jövedelmek 70 százalékát.

Törvényben rögzített garanciát kér a MOK a kormánytól arra, hogy teljesül az a két évvel ezelőtti ígéret, hogy az orvosok átlagjövedelme 2013-ra eléri az uniós bérek 70 százalékát - mondta a Népszabadságnak Éger István, a szervezet elnöke. Székely Tamás egészségügyi miniszternek azt az ígéretét, amellyel tisztességes béremelést ígért az ágazatnak, Éger István tiszteletre méltó gesztusnak tartja ugyan, de azt állítja, hogy ebben a pillanatban ez már tűzoltásra is kevés.

Arra a kérdésre, hogy pontosan mit is jelent ez a „harc”, a kamara elnöke azt válaszolta: az akciójuk sikerét szolgáló eszközökről csak egy hét múlva dönt az elnökség. Hozzátette: közel egy évtizede ismert az az életpályamodell, amelyben egyszer már leírták, milyen bérarányoknak kellene társulniuk az egyes életszakaszokhoz annak érdekében, hogy az orvosok a pályán maradjanak, illetve megtarthassák egzisztenciájukat. Ezt az adatsort aktualizálják, és ehhez igazítják majd a tényleges követelésüket – olvasható a napilap.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!