Forrás: kdnp.hu
Bírák oktatnak jogi ismereteket középiskolásoknak a Nyitott Bíróság elnevezésű programban, melynek nyitó előadását Darák Péter, a Kúria elnöke tartja. Hilbert Edit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) általános elnökhelyettesének tájékoztatása szerint a hivatal által elindított program keretében a középiskolások osztályfőnöki órákon kapnak tájékoztatást a legalapvetőbb jogi ismeretekről. Így többek között a hatalmi ágak elválasztásáról, az igazságszolgáltatás és a bíró függetlenségéről, a bírósági szervezetrendszerről, a hatásköri és illetékességi szabályokról, a legfontosabb jogágakról, a polgári, a büntető és a közigazgatási perrel kapcsolatos legegyszerűbb rendelkezésekről, a perbeli jogokról és kötelezettségekről.
A kezdeményezés mottója: „Attól félsz, amit nem ismersz”. A szervezők szerint minél többet tudnak az igazságszolgáltatásról az odafordulók, annál inkább elfogadják és tisztelik döntéseit, annál nagyobb a bizalom a bíróságokban.
Az előadások az életkori sajátosságoknak megfelelően nagy hangsúlyt fektetnek majd a fiatalkori áldozattá válás, illetve a fiatalkorú bűnözés, az internetes bűncselekmények, a kábítószerrel visszaélés, vagy éppen a diákság jogainak és a munka világába való belépésnek a kérdéseire. A programban részt vevők a bíróságokon tárgyalásokat, ítélethirdetéseket láthatnak, a 18 éves kort betöltött tanulók pedig büntetés-végrehajtási intézményekbe is ellátogathatnak.