BKV-ügyek: bűnszervezetben csinálták?

Forrás: hirado.hu

Bűnszervezetben való részvétellel egészítette ki Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója, Zelenák Tibor volt főosztályvezető és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester tanácsadója gyanúsítását a rendőrség – tudta meg a Hirado.hu

A gyanúsítás kiegészítése miatt mostantól bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés miatt folyik ellenük a büntetőeljárás a BKV-ügyben. A gyanú szerint Antal Attila, Zelenák Tibor és Mesterházy Ernő bűncselekmények elkövetésére vett rá, illetve utasított a Fővárosi Önkormányzatnál és a BKV igazgatótanácsánál különböző tisztségeket betöltő személyeket.

A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályán folyó nyomozás adatai szerint a bűnszervezet tagjai tudtak egymás bűnös tevékenységéről és a feladatokat felosztották egymás között. A Btk. szerint ha valaki bűnszervezet tagjaként követ el bűncselekményt, a törvényben meghatározott büntetési tétel kétszeresével kell számolnia.

A BKV-ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság 25 embert gyanúsít különböző bűncselekményekkel. A Hirado.hu értesülései szerint napokon belül újabb gyanúsítotti kihallgatások lesznek, és tovább bővülhet a bűnszervezetben való részvétellel gyanúsítottak száma is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!