Botrány! Milliós eltérésekkel számol az APEH vagyonadó-kalkulátora

Forrás: origo.hu

Hosszú huzavona után pénteken elindult a vagyonadó-kalkulátor, ami elérhető az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján és az Ügyfélkapun keresztül is. A vagyonadó bevezetését a kormány nagy vívmánynak tartja, míg a Fidesz eltörölné az adónemet. Vegyes eredményt hozott az [origo] ingatlanadó kalkulátortesztje. Bizonyos ingatlanok esetében jóval a piaci ár alatti, más esetekben pedig afeletti becsült értéket dobott ki végeredményként a szoftver, amelynek használata rendkívül egyszerű.

A főváros 13. kerületében többlakásos téglaépületben lévő 136 négyzetméteres lakás törvény szerinti számított értéke 47 millió 793 ezer forint. A jelenlegi piaci helyzetben ez az érték inkább eszmei, a válság előtt lehetett volna ennyiért értékesíteni ezt a teljesen felújított lakást, most azonban másfél-két hónap alatt lehet eladni 40-42 millió forintért – mondta az [origo]-nak Ambrus Endre, a Monopoly International szakértője az ingatlan megtekintése után. Az APEH kalkulátora némiképp alulbecsülte ennek a lakásnak az értékét, 39,2 millióra taksálta, ennyiért biztosan elvinnék néhány héten belül.

A főváros 8. kerületében többlakásos téglaépületben lévő 96 négyzetméteres lakás számított értéke 24 millió 740 ezer forint. Az értékbecslő szerint a lakás jelenlegi forgalmi értéke viszont 20-21 millió forint, ennyi pénzért talán lehetne értékesíteni 1-2 hónapon belül, bár az „eszmei” érteke 24-25 millió forint, mivel két éve újították fel teljesen. Ennél az eszmei értéknél is többre, 25,9 millió forintra hozta ki az APEH kalkulátora a jelenlegi forgalmi értéket, amiért biztosan nem lehetne értékesíteni, mivel a tulajdonosok hónapok óta hirdetik 23,5 millió forintért, és senki nem jelentkezik megtekintésre.

Minél kisebb egy lakás mérete, annál inkább közelít a válság előtti „eszme” érték a jelenlegi piaci árhoz. Ez a következő példából jól látszik: Budapest 7. kerületben található többlakásos téglaépületben lévő 38 négyzetméteres lakás számított értéke 10 millió 803 ezer forint, mivel nemrégiben újították fel, közel ennyiért lehetett volna értékesíteni a válság előtt, és 1-2 hónapon belül 10-10,5 millió forintért elkelne ma is, ehhez képest az APEH kalkulátor csupán 7,6 millió forintra taksálta az értéket, ami jóval az érvényesíthető piaci ár alatt van.

Az [origo] cikke itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!