Botránykampányra készül az MSZP

Forrás: mno.hu

Botránykampányra készülnek a szocialisták Hajdú-Bihar megye 6. számú egyéni országgyűlési választókerületében – ez derül ki a Magyar Nemzet  birtokába került MSZP-s kampánystratégiájából. A körzet Fidesz–KDNP-s képviselőjelöltje Arnóth Sándor, Püspökladány polgármestere, míg a szocialisták színeiben Csontos János indul. Az MSZP összehasonlította a két politikus ismertségét, elismertségét, kommunikációs képességét, önkormányzati és kormányzati beágyazottságát.  

A szocialisták megemlítik az anyagban, hogy két jelölt esetében ellentétes személyiségekről van szó, merőben eltér a két férfi modora, stílusa. Éppen ezért az MSZP arra játszik majd, hogy szavaikkal élve „Arnóthból kihozzák a valós énjét, az igazi bunkót”, miközben Csontost higgadt, megfontolt politikusként mutatják be.

Ami a módszereket illeti, a szocialisták helyben nem kívánják nagy rendezvények köré építeni a kampányt, inkább új szlogenjük, a „Sok kicsi sokra megy, Csontos Jani házhoz megy” alapján járnak el, és döntően a velük szimpatizáló nyugdíjasokra kívánnak támaszkodni. A szocialisták céljaik elérése érdekében élnek a suttogó propaganda eszközével is.

 A választásokig tucatnyi országosan ismert politikust – többek között Szili Katalint, Kovács Lászlót, Mesterházy Attilát és Bajnai Gordont – hívnak meg a körzetbe. A kampányzárást április 8-ra tervezik – írja a mai Magyar Nemzet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!