A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a jegybank számára is fontos a fiatalok pénzügyi ismereteinek bővítése, az, hogy még tanulmányaik alatt megtanuljanak tudatosan takarékoskodni, a pénzzel minél jobban gazdálkodni.
kdnp.hu
Forrás: MTI
Király Júlia ezt a budapesti Madách Imre Gimnáziumban mondta, azon a rendhagyó tanórán, amelyen a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét, a monetáris tanács szerepét, a jegybank döntéshozatali mechanizmusát és szerkezeti felépítését ismertette a diákoknak.
Várhegyi Éva, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke a tanórán kiemelte: az alapítvány tevékenységének egyik legfőbb célja, hogy a lakosság minél szélesebb rétegeinek bővüljenek a pénzügyi ismeretei. Elmondta: az alapítvány még 2008-ban hívta életre a Pénzügyi Oktatási Programot (POP), amelynek egyik kiemelt célja a középiskolás diákok gazdasági és pénzügyi ismereteinek bővítése.
A Nemzeti Alaptanterv (NAT) mostanában zajló felülvizsgálata kapcsán az alapítvány a rendelkezésre álló eszközökkel segíti a a pénzügyi ismeretterjesztés hangsúlyosabbá tételét, a középiskoláknak a POP-hoz való csatlakozásra pályázatok révén van lehetőségük - mutatott rá Várhegyi Éva.