A brókercsalások Gyurcsány és a szocialisták idején működhettek zavartalanul

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a most feltárt brókercsalások egyedül Gyurcsány Ferenc és a szocialisták idején működhettek zavartalanul.

A Fidesz-frakció közleményében Gréczy Zsoltnak, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivőjének sajtótájékoztatójára reagált.  

A kormánypárt közleményében hangsúlyozza: Gyurcsány Ferencnek és a szocialistáknak közel egy évtizedük volt arra, hogy tegyenek a pénzügyi korrupció ellen, de ők a kisujjukat sem mozdították, sőt a Quaestornak nyújtott 17 milliárd forintos állami hitellel még hizlalták is azt. A brókereknek kormányzati pozíciókat osztogatottak és milliárdos üzletekhez segítették őket.

A közlemény szerint a baloldal több ügyben azt is bebizonyította, hogy valójában teljesen érzéketlen a nagy csalások áldozataival szemben.

Gyurcsány Ferenc és társai a napokban is a brókerek oldalára álltak, amikor nem szavazták meg azt a törvényt, amellyel lehetővé tette, hogy azonnal zárolni lehessen a csaló brókerek és cégeik vagyonát és abból kártalanítani lehessen a károsultakat