Forrás: MTI
A Fidesz szerint a brüsszeli jelentés újabb nyomásgyakorlás a kormányra, hogy a külföldi bankok és multik terheit csökkentse. „Ehhez – mint mindig – most is gőzerővel asszisztál a baloldal” – reagált a nagyobbik kormánypárt Pápa Levente (Együtt-PM) nyilatkozatára.
Az Együtt-PM gazdaságpolitikusa annak kapcsán tartott sajtótájékoztatót, hogy Magyarország ellen újraindulhat a túlzottdeficit-eljárás. Az Együtt-PM véleménye szerint eddig tartott a látszólagos gazdasági csoda, kezd kipukkadni a Fidesz propagandalufija - mondta a politikus.
A Fidesz álláspontja szerint a baloldal változatlanul és mániákusan ragaszkodik a megszorításokhoz, amelyekkel tönkretette az országot. Felidézték, hogy az ország a Gyurcsány-Bajnai-kormány miatt került kilenc évre túlzottdeficit-eljárás alá és az Orbán-kormány alatt került ki onnan. Magyarország költségvetése jelenleg stabil, a hiány a 2010-es kormányváltás óta 3 százalék alatt van, a gazdaság tartós növekedési pályán, a baloldal által megduplázott államadósság pedig csökkenő pályán van - fejtették ki.
Az Európai Bizottság keddi közleményében azt állapította meg, hogy Magyarországnak valószínűleg további pénzügyi konszolidációs erőfeszítést kell tennie azért, hogy a kívánatos ütemben folytatódjon az eladósodottság csökkentése, és ezáltal elkerülhető legyen a túlzottdeficit-eljárás ismételt megindítása jövő tavasszal. Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szakértői ugyanakkor üdvözölték a magyar makrogazdasági helyzetnek az utóbbi időben tapasztalt javulását.