Brutális megszorításokra készül ismét Bokros

Forrás: mno.hu, hirtv.hu

Tandíjat vezetne be a felsőoktatásban, megadóztatná a minimálbért és megszüntetné a falusi önkormányzatokat az MDF. A párt választási programját Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt ismertette.

Bokros Lajos a megszorító csomagok embere. Bokros Lajos pártja a gyurcsányi úton halad, gyurcsányi megszorításokkal – olvasható a Fidesz közleményében. Bokrosék Gyurcsány Ferenc leghűségesebb embereit indítják a választásokon, és eddigi egyetlen konkrét programpontjuk a budapesti panellakások lebontása és az ott élők kilakoltatása – teszik hozzá. Bokros Lajos a múlt embere – zárul a legnagyobb ellenzéki párt közleménye.

A Horn-kormány volt pénzügyminisztere újra bevezetné a szocialista járási rendszert, ide kerülnének át például az iskolák is, a tandíjat pedig csak kevés egyetemistától illetve főiskolástól vállalná át az állam. A csomagban szerepel még, hogy a megújuló demokrata fórum 10 százalékos adót vetne ki a minimálbérre és újra bevezetnék a tételes egészségügyi hozzájárulást. Ezt a közterhet – amelynek mértékét egyelőre nem árulták el – az egyetemistáknak, főiskolásoknak és a nyugdíjasoknak is fizetnie kellene.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!