Forrás: MTI
Budapesten tesz hivatalos látogatást ma Heinz Fischer; az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke délelőtt Áder János köztársasági elnökkel tárgyal.
Áder János és Heinz Fischer délelőtt a Sándor-palotában plenáris tárgyaláson vesz részt. Ezt követően a két államfő sajtótájékoztatót tart.
A magyar köztársasági elnök első hivatalos külföldi útja, beiktatása után, 2012 júniusában Bécsbe vezetett. Elődjei, Schmitt Pál és Sólyom László 2010 szeptemberében, illetve 2005 augusztusában szintén Ausztriában tettek először bemutatkozó látogatást beiktatásukat követően.
A jelenleg második államfői megbízatását töltő Heinz Fischer első elnöki útja is Magyarországra vezetett 2004-ben. A magyar és az osztrák államfő nemzetközi eseményeken is rendszeresen találkozik, legutóbb az európai uniós államfők egy részét (a parlamentáris köztársaságok elnökeit) összefogó Arraiolos-csoport kétnapos, portugáliai találkozóján vettek részt, két héttel ezelőtt.