Burkolt pártfinanszírozásra készül a kormány

Forrás: fidesz.hu

Tiltott pártfinanszírozásra készül az MSZP-kormány azzal, hogy az uniós pénzekből megvalósult fejlesztéseket a tavaszi kampányidőszakban reklámozná – jelentette ki Balsai István, a Fidesz jogi igazgatója sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta: a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kommunikációs kampányainak megszervezésére és lebonyolítására írt ki bruttó 200 millió forintos hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést. A politikus egy másik esetet ismertetve pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen (NFÜ) keresztül 300 millió forintot készül elkölteni az országgyűlési választások közeledtével.

A választók bizalmából nemsokára – várhatóan 87 nap múlva megtartandó választásokat követően – hivatalba lépő Fidesz-kormány egyik első teendője lesz ezeknek a szerződéseknek a felülvizsgálata és a megfelelő büntetőjogi konzekvenciák levonása – jelezte Balsai.

Mint mondta, nem maradhat büntetlenül az a tény, hogy a megszorításokat életbe léptető MSZP-kormány, „hogy újra megtévessze és átverje az embereket”, ugyancsak az ő pénzükön sikerpropagandát folytat.

2006-ban pontosan ugyanezt a metódust választotta az azóta megbukott Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök akkor szintén a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül, az uniós előírásokat megsértve folytatott propagandát, elősegítve ezzel a választók megtévesztését – emlékeztetett a képviselő.

A politikus ezzel kapcsolatban utalt az Európai Bizottság előírására, amely arról rendelkezik, hogy a brüsszeli pénzek felhasználásakor a nyilvánosság előtt milyen formában szerepelhet az uniós beruházások leírása. Eszerint kötelező lenne a forrás eredetének és az Európai Unió logójának a szerepeltetése – hívta fel a figyelmet Balsai István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!