Csak magyarázkodnak az NNI-nél

Forrás: MTI

A szakértő sem tudta megmondani, mikor és hol készült a robbanást tartalmazó felvétel – mondta Csécsi Soma, az NNI helyettes szóvivője hétfőn arról a felvételről, amelyet múlt pénteken adtak át a sajtó számára. Az azóta sok vitát kiváltó felvételről akkor Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter azt mondta: ezt a bombát sajnos valódi magyar terroristák helyezték ott el, ők robbantották föl. Az NNI sajtórendezvényén azt mutatták be az egyik gyanúsított gépének hitelesített másolatával, hogy az anyag valóban az egyik gyanúsított gépéről származik. A rendezvényen megjelent Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke, aki a rendezvény végén a helyettes szóvivőnek ezzel kapcsolatban azt mondta: nem ezt vonták kétségbe, hanem arra kértek magyarázatot, hogy Draskovics Tibor miért beszélt arról, hogy ezt a szerkezetet a Magyarok Nyilai nevű szervezettel összefüggésbe hozott gyanúsítottak robbantották fel tesztként.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!