Csak a magyarok dönthetik el, kivel akarnak együtt élni [videó]

kdnp.hu – MTI

A kormány álláspontja szerint Brüsszel helyett csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel akarnak egy országban élni – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter budapesti sajtótájékoztatóján a Kúria keddi döntésére reagálva, amely alapján lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében.



Rogán Antal közölte: az Országgyűlés akár már a jövő héten határozhat a népszavazás elrendeléséről és a szükséges anyagi források biztosításáról is. Ennek érdekében egyeztetést kezdeményeznek a Ház és a frakciók vezetésével.

A miniszter szerint előreláthatólag szeptemberben vagy október első napjaiban lehet megtartani a referendumot, amelynek időpontját Áder János köztársasági elnök tűzi majd ki.

A tárcavezető azt is mondta, hogy a kormány népszavazási kezdeményezését a Kúrián megtámadó szocialisták és liberálisok - például Szanyi Tibor MSZP-s és Jávor Benedek PM-es európai parlamenti képviselő, valamint a Magyar Liberális Párt – „ma is bevándorláspárti álláspontot képviselnek", „csak Brüsszel számára próbálták az időt húzni".

Ha a szocialistákon és a liberálisokon múlna, megadnák a kényszerbetelepítés jogát Brüsszelnek – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a Kúria azonban nem fogadta el az álláspontjukat.

A kényszerbetelepítés ügye nemzeti szuverenitási kérdés, „ha Brüsszel kényszerbetelepítést akar, akkor erről a nemzeteknek kell döntést hozni" – ismertette a kormány véleményét.

Rogán Antal hozzátette: a mostani közvélemény-kutatási adatok szerint a magyar polgárok minimum kétharmada, de inkább 70 százaléka gondolja úgy, hogy helyes egy ilyen népszavazás, és szeretné azon elmondani a véleményét.

Szavai szerint Brüsszelben „egyre őrültebb javaslatok látnak napvilágot", egyáltalán nem adták fel a kényszerbetelepítés ügyét, „mindössze az angliai népszavazást várják meg, és azt követően ez a terv gyorsan az európai uniós intézmények asztalára fog kerülni".

Ezért a magyarországi referendumot mihamarabb meg kell tartani – jelentette ki, hozzátéve, a kormány arra fogja kérni az embereket, hogy tegyék világossá: csak a magyarok dönthetnek arról, kiket fogadunk be az országba és kiket nem.

Megjegyezte, szerinte „nem is a részvétel a legfontosabb, hanem az, hogy a magyar emberek hogyan fognak erről a kérdésről dönteni".

Arra a kérdésre, felmerült-e esetleg, hogy „bevárják" az ellenzék népszavazási kezdeményezését, és azzal együtt írják ki a referendumot, Rogán Antal azt felelte: amiben az MSZP ma aláírásokat gyűjt, az „finoman szólva nevetséges".

A jegybanki alapítványokkal kapcsolatos kérdésre a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője azt válaszolta: Matolcsy Györgyöt sokan azért támadják, mert sikeres jegybankelnök, s a tevékenysége az ország javát szolgálja. Az ő munkájának az eredménye, hogy a korábban veszteségeket termelő Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma nyereséges – mondta, azt is Matolcsy György munkájának eredményei közé sorolva, hogy a magyar gazdaság ma úgy nő, hogy közben alacsony az infláció.

Az alapítványok vagyonáról szólva megjegyezte: az nem lett kisebb, sőt talán még nőtt is. Hozzátette, egyetért azokkal az alapítványi célkitűzésekkel is, amelyek oktatástámogatásra, ösztöndíjak biztosítására vagy éppen könyvkiadásra vonatkoznak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!