Forrás: hirado.hu
A három, Európai Bizottság által kifogásolt törvény kapcsán a miniszterelnök szóvivője elmondta, azokban a kérdésekben módosít a kormány, amelyek nem számítanak nemzeti érdeknek.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Ma Reggel stúdiójában úgy fogalmazott: a jegybank kapcsán minden olyan javaslatot elfogadnak és bevezetnek, melyek a jegybank függetlenségét elősegítik. Négy törvénymódosítást azonnal végrehajt a kormány. „Van köztük olyan, amiről azt gondoljuk, nekünk van igazunk, de mivel nem kiugróan fontos nemzeti érdekről van szó, ezért engedünk” – emelte ki Szijjártó.
Mint mondta: az eskü kérdésén azonban nem módosítanak, mert annak során a jegybankelnök és a Monetáris Tanács tagjai a magyar alaptövényre esküdnek fel, melynek része az uniós jog tiszteletben tartása és a jegybank függetlensége is.
A miniszterelnök szóvivője kifejtette: az uniós álláspont szerint a jegybankelnök fizetésének csökkenése csak akkor fogadható el, ha egy általános szabályozásról szól és nem csak a jegybankelnököt érinti ez a kérdés. Mivel azonban a közszférában általános bérplafon lett bevezetve, ez nem számít diszkriminatív rendelkezésnek.
Ugyanez vonatkozik a bírák nyugdíjazására, mert ez nem igazságszolgáltatási, hanem nyugdíjrendszerbeli kérdés – jelentette ki Szijjártó Péter. A nyugdíjrendszer átalakításával egységes nyugdíjkorhatár lett létrehozva, és ehhez a bírák nyugdíjkorhatárát is hozzá kell igazítani.