A csalad.hu portálon ismerteti a kormány az új CSOK részleteit

Forrás: MTI

A csalad.hu portálon ismerteti a kormány az új otthonteremtési programjának részleteit; a családosoknak, vagy a gyerekeket vállalóknak szóló tájékoztató tartalmazza a kedvezmény igénybevételének feltételeit. A tavaly július 1-jével bevezetett egyösszegű, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) január 1-jétől még kedvezőbb feltételekkel igényelhető – áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) háttérintézménye, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet honlapján.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton azt közölte, az új programmal kapcsolatos konkrét kérdésekkel már hívható az Emmi 06-1-795-31-68 telefonos ügyfélszolgálata. Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkár pedig azt mondta, az igénylők már felkereshetik a pénzintézeteket, tájékozódhatnak és beadhatják kérelmüket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!