DBR szerint nincs veszélyben a Műegyetem

Forrás: MTI

A DBR Metró Projekt Igazgatóság pénteken közleményben tudatta: az építkezés kezdete óta végzett helyszíni szemlék szerint a Műegyetem CH épületének süllyedése nem éri el az előzetes állapotfelmérések nyomán megállapított, szakértők által várt határértéket.
   

A süllyedés természetes kísérőjelensége a régi épületek közelében zajló mélyépítési tevékenységnek. A Műegyetem esetében az épületre ható munkafázisok befejeztével a süllyedés mértéke folyamatosan csökkent, mára stabilizálódott” – olvasható a közleményben.
   

Hozzátették: a metróépítés kezdete előtt végzett vizsgálatok idején is voltak repedések és süllyedésre utaló jelek, az építkezés ezeket nyilvánvalóan tovább befolyásolta, de az épület nincs veszélyben”. „A 4-es metróval összefüggésben keletkezett repedés- és egyéb károkat a beruházó és a kivitelező természetesesen megtéríti” – írták.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!