Forrás: MTI
Tavaly decemberben 2,1 százalékkal emelkedett az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, munkanaphatástól megtisztítva 6,7 százalékkal nőtt – közölte az előzetes számok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly a termelés 5,4 százalékkal volt magasabb, mint előző évben.
Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index decemberben 7,4 százalékkal csökkent. Egy évvel korábban, 2010 decemberében még 10,5 százalékos volt a havi visszaesés.
A 2009-es 17,8 százalékos visszaesés után, a 2010-es 10,6 százalékos és a tavalyi 5,4 százalékos emelkedéssel a termelés csak megközelítette a 2008-as kibocsátási volument.
Az elemzők várakozásai széles sávban ingadoztak: volt olyan szakértő, aki szerint decemberben 3,2 százalékkal nőtt az ipari termelés 2010 azonos időszakához viszonyítva, mások a bázishatás miatt 10,5-13,0 százalékot prognosztizáltak. Az elemzők azt várták, hogy az éves átlagos növekedés 5,5-6 százalék volt.
Az ipari termelés volumene 2011 novemberében 3,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított éves index megegyezik a kiigazítatlannal.
2010 decemberében az ipari termelés 7,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, munkanappal kiigazítva az éves összevetésű növekedés 5,6 százalék volt.