Demszky szerint jogszerűtlen a szocialisták lépése

Forrás: MTI

Demszky Gábor továbbra is a helyetteseinek tekinti Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, jogszerűen ugyanis nincs arra lehetőség, hogy „visszaszármaztassák” a tőle kapott feladataikat – nyilatkozta a főpolgármester az MTI-nek.

Demszky Gábor leszögezte: egyetlen munkavállaló sem dönthet úgy, hogy kedve szerint „hol ellátja feladatait, hol nem”. Arra pedig nincs jogi lehetőség, hogy egy főpolgármester-helyettes visszaadja hatásköreit, és úgy akarjon pozíciót betölteni, hogy nem végez munkát –jegyezte meg.
    
A főpolgármester kifejtette, hogy munkáltatói jogkörében és törvényi felhatalmazással ruházta át Horváth Csabára a BKV, valamint a közösségi közlekedés felügyeletét. Hangsúlyozta, hogy erre azért került sor, mivel Hagyó Miklós nem kívánta ellátni ezt a koalíciós szerződés értelmében a szocialisták által felügyelt feladatot, s ezért azt „elvonta tőle”.
    
Demszky Gábor emlékeztetett rá, hogy a BKV szakmai felügyeletét 15 éve szocialista politikus gyakorolja, s erre a területre az MSZP a 2006-os koalíciókötéskor is igényt tartott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!