A doni áttörés hőseire emlékeztek

Engesztelő szentmisével emlékeztek az 1943-as doni áttörés során hősi halált halt honvédekre január 12-én a budapesti Nagyboldogasszony- (Mátyás-)templomban. A katonai tiszteletadással egybekötött szertartás főcelebránsa Bíró László tábori püspök volt.

Forrás: Benke Zsuzsa/Magyar Kurír

Magyarország hadtörténetének egyik legtragikusabbb eseménye a hetvenöt évvel ezelőtt történt doni áttörés. Az 1942 nyarától 1943 februárjáig tartó harcokban a több mint kétszázezer főt számláló Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg jelentős része megsemmisült. A veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok, a jelenlegi kutatások szerint 42 ezer magyar katona halt hősi halált vagy tűnt el, 28 ezer Magyarországra visszaszállított sebesült volt, a Vörös Hadsereg pedig 26 ezer magyar hadifoglyot ejtett.

A doni katasztrófa hetvenötödik évfordulója alkalmából tartott megemlékező szentmisén részt vett Boross Péter volt miniszterelnök, Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, valamint Szabó István vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének koordinációs helyettese is.

Krisztus képmását látták

Köszöntő szavaiban Bíró László püspök megemlékezett azokról az orosz parasztokról, akik befogadták a visszavonulókat, és gondjaikba vették a sebesülteket. „Nem az ellenséget látták bennük, hanem az embert, a Krisztus-képmást – hangsúlyozta. – Nélkülük sokkal több áldozatról emlékeznénk meg a mai napon.”

Homíliájában Bíró László megemlítette, hogy számos történelmi esemény évfordulójáról emlékezünk meg 2018-ban: száz éve ért véget az első világháború, hetven éve fogadták el az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, sőt az idei esztendő Mátyás király-emlékév is lesz. A püspök rámutatott, évfordulók kapcsán sokszor emlegetünk olykor szép, olykor közhelyeket súroló mondatokat, de a konkrétumokról keveset beszélünk. Egy konkrét kérdés, ami megfogalmazódhat bennünk az évforduló kapcsán: mit tehetünk ma Európáért?

Bíró László elmondta, Európa ma kettős vákuumtól szenved: az egyik a népességvákuum, a másik pedig az identitásvákuum, ami magával vonja az értékvesztést is. Október végén éppen Európa jövőjéről szerveztek konferenciát a Vatikánban. A Újragondolni Európát címet viselő tanácskozáson Ferenc pápa is felszólalt: elgondolkodtató és előremutató beszédében személyessé tette a kérdést: Mit tehetünk Európáért? Elsősorban azt, hogy újra emlékezünk arra, hogy az ember személy.

Eltűnő ember

A tábori püspök családtagjaira emlékezett vissza: nagyapja az első, édesapja pedig a második világháborúban harcolt. Gyakran meséltek történeteket a háborús időszakról és azokról a helyzetekről, amikor semmibe kellett venni a másik ember emberségét. „Ki az ember? – tette fel a kérdést Ferenc pápa nyomán Bíró László. – Az ember személy. A mai médiában már alig esik szó a személyről: szavazatokról, szegénységi küszöbről és kvótákról beszélnek, a beszéd mögül eltűnik az ember, a személy.”

A püspök ismét Ferenc pápa beszédét idézte, miszerint a háború mindig ott kezdődik, amikor eltűnik az ember, mint személy, amikor a győző a legyőzöttet semmibe veszi.

A személy közösség tagja is, a legkisebb közösség pedig a család. Az Egyház számtalanszor felszólította a társadalom képviselőit arra, hogy őrizzék a család intézményét, mert az a társadalom kovásza. A család olyan közösség, amely nem tud létezni párbeszéd nélkül, és párbeszéd csak ott tud létrejönni, ahol egyenlőnek tekintik egymást az emberek.

Ferenc pápa beszédét követve Bíró László figyelmeztetett a laicizmus veszélyére is: a laicizmus nem látja a vallásban azt az értéket, hogy az a személy méltóságát őrzi. Idézte a jelenlegi egyházfő XVI. Benedekkel folytatott párbeszédét: az emeritus pápa arra hívta fel utóda figyelmét, az egyformaság a legveszélyesebb, hiszen tömegben, egyediségét vesztve kerül az ember a legtávolabb Istentől.

Szolidaritás és szubszidiaritás

Európa jövője szempontjából létfontosságú a szolidaritás és a szubszidiaritás is. A szolidaritás a másikra való odafigyelés erénye, a szubszidiaritás pedig annak, amikor ki-ki megteszi a társadalomban azt, amire képes. Bíró László megemlítette, hogy Ferenc pápa a már idézett beszédében hangsúlyozza a befogadás fontosságát is, ám egészen más értelemben, mint ahogyan első hallásra gondolnánk: a valódi befogadás esetén az a legfontosabb, hogy saját értékeinket is védelmezzük, miközben befogadunk. Végezetül a tábori püspök felelevenítette Ferenc pápa beszédének legfontosabb gondolatát: a béke ellensége a közöny.

„Legyünk Európa lelke! – buzdított prédikációja végén Bíró László – A doni áttörés során elesett katonák olyan hősök voltak, akik magukénak érezték a hazát, Európát és a keresztény értékeket. Az ő példájuk nyomán gondolkodjunk el azon, ki-ki a maga helyén mit tehet ma Európáért!”

A megemlékezés a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kertjében koszorúzással zárult, ahol Berta Tibor, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke is mondott imát a doni áttörés áldozataiért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!