Drasztikusau csökkent a háztartások fogyasztása

Forrás: inforadio.hu

Jelentősen, 7,9 százalékkal csökkent a háztartások fogyasztása az első háromnegyed évben, és 2010 első részében sem várható számottevő javulás – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
 
Vámos György az idei évet értékelve a Távirati Irodának adott interjúban azt mondta: a kereskedők, a vásárlók és a beszállítók számára is rendkívül rossz év volt az idei; és a negatív tendencia 2007 óta tart. Hozzátette: július és szeptember között az élelmiszerek forgalma 7-8 százalékkal esett vissza, az iparcikkeké 10, ezen belül a tartós cikkeké 15-18 százalékkal mérséklődött. A járműveknél 50 százalék feletti volt a visszaesés. A főtitkár értékelése szerint a második félévre elfogytak a háztartások tartalékai, egyre nagyobb lett a munkanélküliség, a vásárlók pedig óvatosabban vettek fel hitelt. Vámos György rossz döntésnek nevezte az áfa év közbeni megemelését, ami – mint fogalmazott – csökkentette a fogyasztást, és jelentősen rontotta a vállalkozások belpiaci versenyképességét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!