Egyetlen épkézláb intézkedésre sem képes a kormány

Forrás: MTI, MNO

Mára bebizonyosodott, hogy az MSZP-kormány csak ígérget a bajba jutott hiteleseknek, de egyetlen épkézláb intézkedést sem hozott a családok megvédése érdekében – közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombaton.

A politikus közleménye szerint „nem hangzatos nyilatkozatokkal, kommunikációs blöffökkel, hanem valódi, a Fidesz által már korábban javasolt döntésekkel lehet segíteni a nehéz helyzetbe került családokon”. Az MSZP és kormánya erre a segítségre képtelennek bizonyult – tette hozzá.

A Magyar Nemzet mai számában azt írta: alig van olyan bajba jutott adós, aki hozzáfér az állam által mentőövként odadobott áthidaló hitelhez; néhány bank több mint két hét alatt sem volt képes bevezetni ezt a szolgáltatást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!