Egyre többen mondanak le gyermekükről

Forrás: mr1-kossuth.hu

Vannak olyan térségek az országban, amelyekben megteltek a gyermekotthonok – nem utolsósorban a gazdasági válság hatására. Sok szülő elkeseredésében lemond gyermekéről.

Egyre több gyerek kerül állami intézetbe, gyermekotthonba – országos átlagban nem kimutatható a létszámnövekedés, de vannak régiók, ahol az elmúlt egy évben 150 százalékkal több gyerek került intézetbe. A helyzet rosszabb lesz, mert a hitel válság miatt bajba jutott családok egyelőre tartalékaikból élnek, még nem mondtak le a gyerekekről – jelentette ki Radoszáv Miklós a gyermekvédelmi szakszolgálat igazgatóhelyettese:

Mint mondta:azok a családok, akik nagyon súlyosan érintettek a szegénységben, korábban is ügyfeleik voltak. „Őket már ez a válság nem nyomta mélyebbre. Azok pedig, akik a hitelválság kapcsán kerülnek nehéz helyzetbe, még a tartalékaikat élik, strukturálják át az életüket. Ha az összes számot nézzük, akkor négy-ötezer fős ingadozást mutat országos szinten, egy-két éves távlatban vélhetően nagyobb számban fognak megjelenni majd olyan gyerekek is, akiket a gazdasági válság sodor a gyermekvédelem körébe.”

A Babtista Szeretetszolgálat munkatársai egyre több olyan családdal találkoznak, ahol a szülők intézetbe adták a gyerekeket, hogy legalább nekik legyen mit enniük. Szenczy Sándor az MR1-Kossuth Rádiónak elmondta, hétszáz önkormányzattal van kapcsolatuk és közel egymillió emberrel dolgoznak együtt. „Miközben a munkánkat végezzük, találkozunk olyan történetekkel, amelyek arról szólnak, hogy a szükségben levő családok a gyermekeikről lemondanak, megkeresik a helyi gyámhivatalokat és elmondják, hogy annyira nincs pénzük élelmiszerre, hogy inkább állami gondozásba adják a gyermekeiket, legalább nekik jó legyen.”

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!