Forrás: MTI
Együttműködési megállapodást kötött az 1945 utáni politikai rabok és kényszermunkások három társadalmi szervezete, valamint a Fidelitas. A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából született egyezményt a Szovjetunióban volt magyar politikai rabok és kényszermunkások szervezetének, a Szorakésznek; a Recski Szövetségnek; Az 1945-1956 Közötti Magyar Politikai Elítéltek Közösségének és a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke írta alá. A politikai foglyokat és kényszermunkásokat képviselő három szervezet tevékenységének fő célja a kommunista diktatúra rémtetteinek megörökítését szolgáló emlékhelyek létesítése és az akkori nemzeti ellenállás bemutatása a társadalommal, különösen a fiatalokkal.
A megállapodás céljai között is minden vezető az utóbbit emelte ki első helyen, vagyis megismertetni a fiatalokat az 1945 utáni politikai rabok és elhurcoltak történetével, a diktatúra elleni harccal. Emellett rögzítették, hogy egyeztetik, összehangolják programjaikat, és külön is meghívják egymást megemlékező és tudományos rendezvényeikre.
Ágh Péter, a Fidelitas elnöke felszólalásában elmondta, 1996-os megalakulásuk óta céljuk, hogy őrizzék azoknak az embereknek az örökségét, akiket az elnyomók megnyomorítottak, akik „a mi szabadságunkért szenvedtek, harcoltak”.
A három társadalmi szervezet tagjai ma is világosan vállalják hitüket, hátsó szándék nélkül szeretik hazájukat, és nem alkudnak meg erkölcsi kérdésekben: győztesek, mert a Szovjetunió és a kommunista rendszer már régen megbukott, ők azonban még ma is itt járnak közöttünk.
A fideszes politikus szerint nem szabad hagyni, hogy a fiataloknak hiányos ismereteik legyenek a 20. századról.